Iszlám Vallás 5 Alapelve

Monday, 14 November 2022
az iszlám vallás szent könyve

Pillére az iszlám - 5 alapelveit hit, Shahada, ima, Eid, zakát, Hajj

[29] [27] 'Alí és örököseinek kiemelése részben a régi törzsi hagyományokon nyugszik, mely a vezetést ellátó klán előjogait hangsúlyozza, ugyanakkor sokkal több is ennél, mivel a sí'ita vezetők, az imámok tévedhetetlen, csalhatatlan autoritások is, akiknek döntéseit feltétlenül követni kell, azaz a szunnita kalifához képest jóval kiemelkedőbb szellemi-spirituális vezetők. Az imámok bűntelenek, tévedhetetlenek, akik a világ összes nyelvén beszélnek, de értik a növények és az állatok nyelvét is, képesek csodákat tenni, előre látják a jövőt, képesek azt is látni, ami a hátuk mögött van, továbbá a teológia és a jog tudománya mellett az asztrológiában és az alkímiában is járatosak. Mindezen tulajdonságaik ellenére nem próféták, azaz a sí'iták is elfogadják, hogy Mohamed volt az utolsó a próféták sorában. Ennek ellenére az imámok Mohameddel szinte azonos szinten vannak a jogtudományban, mivel a Korán és a prófétai szunna mellett az imámok szunnája a legfontosabb jogforrás, melyek számukat tekintve jelentősen meghaladják Mohamed szunnáját.

  1. Halottak keringenek a kozmoszban | Pepita.hu
  2. Az iszlám vallás parancsai
  3. Iszlám - Vallás - Könyv | bookline
  4. Acusticus neurinoma kezelése

Abu Bakr mellett szólt még, hogy a próféta több ízben őt bízta meg helyettesítésével nyilvános fellépésein, illetve élete végén többször ő vezethette mint imám az imaszertartást. Abu Bakrnak, akit a szunnita muszlimok a Sziddík ("igazságos") névvel illetnek, első ténykedése az iszlám ellen fellépő, az arab terület különféle részein megindult forradalmi mozgalmak leverése volt. Hálid ibn al-Valíd hadvezér segítségével megsemmisítette az iszlám egységét fenyegető hamis prófétákat, engedelmességre kényszerítette a Nadzsd beduinjait, akik a zakát (→Az iszlám öt pillére) megtagadása címén az iszlám ellen lázadtak (ridda-háború). A belső forradalmak sikeres leverése után ő kezdte meg az iszlám hatalmának kiterjesztését Arábia határain túlra is. A szászánida perzsákkal Mezopotámiában, a Bizánci Birodalommal Szíriában már az ő hadvezérei mérkőztek meg. Hálid hadvezér a perzsa hadsereget a Kázima (a későbbi Baszrától két napi távolságra) mellett vívott "lánccsatában" győzte le és ezzel utat nyitott az iszlám hadseregének Irakba, ahol Híráig nyomult előre és az Alsó-Eufrátesz nyugati vidékét hajtotta az iszlám uralma alá.

  1. Hatósági műszaki vizsga budapest vas gereben
  2. Direkt term szőlő fajták -
  3. Vigantol csepp mire jó el
  4. Háztartási sósav mire jó
  5. A törvény nevében 1 évad online
  6. Gödöllői töltött csirkecomb
  7. A nimfomániás 1 teljes film
  8. Elefánt vemhességi ideje za
  9. Etikett nyomtató program
  10. Pénz átváltó számológép
  11. Eladó családi ház karancsalja
  12. Pc játékok listája miskolc
  13. Möbelix győr nyitás windows 10